Idős és betegápoló képzés

Október 24–25-én zajlott a Szent Balázs Alapítvány kétnapos Idős és betegápoló képzése, amelyen 13 jelentkező vett részt. A program célja az volt, hogy a résztvevők szakmailag és lelkileg is felkészüljenek az idősekkel és betegekkel való munkára.

Beszámoló – Tanulás 180°

A Szent Balázs Alapítvány Tanulás 180° szimpóziumán a tanulás modern kihívásai és lehetőségei kerültek középpontba. Szó volt a figyelemről, a motivációról, a mesterséges intelligencia szerepéről és a hatékony tanulási stratégiákról.

Beszámoló – Egészségforgatag 2025

Idén is ott voltunk az Egészségforgatagon, a vár udvarán, ahol három nap alatt több mint 700 embernek mértünk vércukorszintet és vérnyomást. A résztvevők közül sokan először próbálták ki ezeket a szűréseket, mások pedig visszatérő vendégeink voltak – mindenkinek igyekeztünk személyre szabott tanácsot adni.

MEDiT 2025

Az 5. Magyar Erdélyi Diabetológiai Találkozó 2025. június 20-22-e között került megszervezésre a Szilágy megyei Sztánán. A kb. 40 jelenlévő egészségügyi szakember 3 napon keresztül tartó szakmai programban vehetett részt. Tartalmát tekintve a tudományos ülésszakok témaválasztásánál törekedtünk az aktualitásra és interdiszciplinaritásra.