Idén is ott voltunk az Egészségforgatagon, a vár udvarán, ahol három nap alatt több mint 700 embernek mértünk vércukorszintet és vérnyomást. A résztvevők közül sokan először próbálták ki ezeket a szűréseket, mások pedig visszatérő vendégeink voltak – mindenkinek igyekeztünk személyre szabott tanácsot adni.
A program során 9 önkéntes orvos és egészségügyi szakember dolgozott velünk, akik nemcsak a vizsgálatokat végezték, hanem nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a kapott eredményeket érthetően és közérthető nyelven magyarázzák el. Célunk az volt, hogy mindenki, aki ellátogatott hozzánk, gyakorlati tudással és hasznos információkkal térjen haza.
Az időjárás nem mindig volt kegyes hozzánk – napsütés, ború és eső is kísérte a hétvégét –, de a hangulatot semmi sem tudta elrontani. A sok mosoly és érdeklődés minket is feltöltött energiával, és megerősített abban, hogy érdemes közösen dolgozni az egészségmegőrzésért.
Ezúton is hatalmas köszönet lelkes önkénteseinknek, a Forgatag szervezőinek, valamint támogatónknak, a Gedeon Richternek, hogy mindez megvalósulhatott.
Találkozzunk jövőre is!


