1. szeptember 6-án tartottuk meg sikeres képzésünket, amely a vártnál is nagyobb sikert aratott a résztvevők körében. A program célja az volt, hogy segítséget nyújtson a krónikus betegek ellátásában dolgozó szakembereknek a betegek együttműködési hajlandóságának növelésében. A visszajelzések alapján reméljük, hogy a tanultak gyakorlati alkalmazása révén sok páciens életminősége fog javulni, és az orvosok is hatékonyabbá válhatnak a mindennapi gyógyító munkájukban.

Miért fontos a betegegyüttműködés?
A krónikus betegek kezelése során gyakori probléma, hogy a páciensek 80-90%-a nem tartja be az orvos által javasolt életmódbeli változtatásokat. Ez nemcsak a kezelések sikerét veszélyezteti, hanem az orvosok és a betegek frusztrációjához is vezethet. Az alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók (LIPI) olyan egyszerű módszereket kínálnak, amelyek segítségével az orvosok a pszichológiai képzettség nélkül is képesek lehetnek érzelmi támogatást nyújtani pácienseiknek, ezáltal fokozva együttműködésüket.

A képzés fókuszpontjai:

  • Kapcsolatépítési technikák,
  • A páciensek pszichoszociális helyzetének felmérése,
  • Az együttműködés fokozása a meggyőzés és viselkedésváltozás révén,
  • Ellenállás kezelése,
  • Egyszerű módszerek érzelmi támogatásra.

Képzőink:

  • Dr. Purebl György, pszichoterapeuta szakorvos
  • Dr. Sándor Imola, klinikai pszichológus

Résztvevői visszajelzések a képzés után: „A mai alkalom megmutatta, hogy a tudatosság és kis odafigyelés mekkora változást hozhat. Hálás vagyok, hogy részt vehettem.” – Dr. Frink-Dienes Eszter, pszichiáter.

„A számos gyakorlati példa minden bizonnyal segíteni fog a betegekkel való jobb kommunikáció kialakításában.” – Dr. Nagy-Bodó Annamária, diabetológus.

„Ez a képzés hiánypótló volt, és nagyszerű új technikákat tanultam a betegek hatékonyabb megismeréséhez.” – Dr. Lorenzovici Anna, családorvos.

A képzés interaktív módon, kiscsoportos formában zajlott, ahol a résztvevők gyakorlati példákon keresztül sajátíthatták el a beteg-kommunikáció és viselkedésváltoztatás technikáit. Bízunk benne, hogy a megszerzett tudás segít a páciensek hatékonyabb támogatásában!